szandi.eu/blog

Blanka első sütije

Kislányunk régóta figyeli tevékenységemet a konyhában és egyre gyakrabban kér meg arra, hogy segíthessen. A minap azonban szorgalmi feladatként linzer sütést kaptak az iskolában. Nem engedte, hogy „belekontárkodjak” a munkájába, egyedül látott neki a nagy feladatnak. Volt nagy felfordulás ám a konyhában ! Időnként egy kis helyért könyörögtem a konyhapultnál, mivel én közben próbáltam a vacsorát elkészíteni. Hát az eredmény magáért beszélt! Állítólag pillanatok alatt elkapkodták a finomságot, annyira ízlett mindenkinek ! Nagyon büszkék voltunk rá !

Sajnos legutóbb a Nagy Vagy-ban nem szerepeltünk valami jól. Én a magam részéről mindent megtettem, a csapat tagok azonban úgy éreztem nem mindig figyeltek annyira, mint azt már megszoktam, amikor másokkal küzdünk. Úgy gondolom, hiába próbáltam, nem tudtam őket olyan szinten feltüzelni, mint az eddigi csapatom tagjait. Sajnálom, hogy így alakult!
Nemrégiben forgattunk megint Nagy vagy-ot. Fergeteges hangulat volt, nagyon jól éreztük magunkat mindnyájan. Én előtte mindössze két órát aludtam, de ezt meg sem éreztem, annyira hajtottam egész nap. Sokat nem árulhatok el, legyen elég annyi : Voltak szomorú- és örömkönnyek egyaránt…

posted by Szandi in Uncategorized and have Comments (5)